Dobbantó

Az FSZK Dobbantó projektirodája 2008-2011 között fejlesztette ki a Dobbantó programot. A Dobbantó program közvetlen célja egy olyan szakiskolai előkészítő 9. évfolyami program kialakítása és megvalósítása volt, amely a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető, tartós és súlyos rendellenességével küzdő SNI tanulók számára biztosított olyan egyéni ütemterven alapuló képzést, amely felkészítette őket a többségi oktatásban és képzésben való részvételre, a sikeres továbbhaladásra.

A program közvetett célja az volt, hogy a magatartási és tanulási zavarokkal küzdő, az iskolarendszerű oktatásban lemaradó, vagy a rendszerből már kisodródott 15-25 éves fiatalok számára a szakiskolai képzés bázisán az oktatás vagy a munka világába visszavezető, a sikeres egyéni életút megtalálásához eljuttató lehetőséget biztosítson.

A Dobbantó bebizonyította, hogy a tanulási környezet komplex megváltoztatása segíti megtörni a diákok korábbi sikertelenségéhez kötődő iskolaképet, így az egy tanévnyi fejlesztő tevékenység eredményeként megerősödnek, és a továbbiakban megállják helyüket a középfokú képzés vagy a munka világában. A program viszont csak akkor tudja elérni el ezeket az eredményeket, ha

  • valóban teljes egészében és komplexen megváltozik a tanulási környezet (így a fizikai tér, a tanulás szervezeti keretei, tartalma, a tanulásszervezés módszerei és a korábbi pedagógiai szemlélet és gyakorlat);
  • valamint a pedagógusok és az intézmények vezetői folyamatos professzionális szakmai támogatást kapnak ahhoz, hogy biztonsággal mozogjanak ebben az új tanulási környezetben és értően éljenek az új lehetőségekkel.

A Dobbantó nemcsak a hazai környezetben váltott ki elismerést, hanem jelentős a nemzetközi érdeklődés is iránta. Több EU kutatás is jó gyakorlatként tartja számon csakúgy, mint az OECD Innovatív tanulási környezetek című programja.

Információs és koordinációs pontok